Csatlakozatok FB csoportunkhoz!

Filmnézés 2130 Megtekintés

  • Előzetesyoutube.com
Ítélet Magyarországon

Ítélet Magyarországon

Ítélet Magyarországon onlineApr. 28, 2013Hungary108 Min.N/A
A te értékelésed 0
6 1 szavazás
Probléma bejelentés

TELJES FILM LEÍRÁS

K. Árpád, K. István és P. Zsolt a vádirat szerint 2008 elején arra az elhatározásra jutott, hogy az igazságszolgáltatás nem látja el rendesen a feladatát, ezért saját kezükbe veszik a rendcsinálást és fegyveres támadásokat kezdenek romák házai ellen. 2007-ben a K. testvérek elmentek egy Magyar Gárda-avatóra is, de a szervezet „nem tartották kielégítőnek az adott társadalmi helyzet megoldására”. #Dokumentumfilm #Romagyilkosságok Ezután raboltak ki egy besenyei vadászt, akitől először szereztek fegyvereket. Az első támadásoknak még nem voltak halálos áldozataik, miután azonban Nagycsécsen öltek is, nem rettentek vissza, mert úgy vélték, így érhetik el a céljukat, a félelemkeltést. Cs. István negyedrendű vádlottal 2008 márciusban találkoztak a debreceni focicsapat szurkolói klubjában. Cs. korábban Koszovóban szolgált szerződéses katonaként, a cigányokkal kapcsolatban pedig olyan véleményt képviselt, aminek alapján a többi vádlott úgy érezte, rávehető a támadásokra, írja a vádirat. Ő később sofőrként volt jelen. A hat halálos áldozatot követelő gyilkosságsorozat feltételezett elkövetőit 2009. augusztus 21-én fogták el egy debreceni szórakozóhelyen. Hajdú Eszter végigülte a romagyilkosságok tárgyalássorozatának 167 napját, és Ítélet Magyarországon címmel megrázó, külföldön már számos fesztiváldíjat nyert filmet készített róla. Keményen fegyelmezett hozzátartozók, gátlástalanul hazudozó tanúk, pontos kép a mai Magyarországról.

Nézd meg a Ítélet Magyarországon online filmet a fent lévő indítás gombra kattintva vagy tekintsd meg a Ítélet Magyarországon online filmet magyarul a beküldött linkek gombra kattintva, ahol számos forrásból elérhető online a Ítélet Magyarországon. Mielőtt megtekinintenéd a Ítélet Magyarországon online filmet ingyenesen, lehetőséged van előzetest megnézni, valamint képeket a Ítélet Magyarországon film jeleneteiből kivágva.

EREDETI FILM CÍM Judgment in Hungary
IMDB ÉRTÉKELÉS 7.5 132 szavazat
TMDB ÉRTÉKELÉS 6.3 3 szavazat

Rendező

Szereplők

Filmelőzetes

HASONLÓ FILMEK

Csapdában
Holtidő
Torzók
A Moszkító-part
Bűnösök és szentek
Víz és tűz
Érettségi
Baywatch (2017)
Pál, Krisztus apostola
A vihar kapujában
Fulladás
S.W.A.T. – Tűzveszély